„A ​világnak ezen a felén a valóság gyakran kívülről érkezett, valami olyasmiként, amit ránk kényszerítettek, és nehéz volt vele azonosulni. Legfeljebb ki lehetett várni a végét, akár a rossz időnek. Ez most sem megy másképp.” – nyilatkozta egy interjúban Stasiuk. „Minden, ami ideérkezik, már valahol le volt ellenőrizve, használták, sőt még egy kicsit el is használták, összekoszolták, elnyűtték. Ez ugyanúgy érvényes az ideák, mint a tárgyak világára. Nekem ez kifejezetten tetszik, mivel egyfajta konvenciót, egyfajta fikciót hoz létre. Amit nem lehet túl komolyan, túlzottan szó szerint venni.”

Mi a közös az albániai bunkerekben, a horvát halpiacban, Szlovénia zöld tájaiban, Románia erdélyi részeiben, a Duna-delta szigetvilágában, Moldávia furcsa lakosságában, Szlovákia, Kelet-Magyarország, Lengyelország és Ukrajna határvidékében? A kérdésre a szerző térben és időben megtett hosszú utazása ad választ, útban a rejtélyes város, Babadag felé, miközben keresi azt a lassan elfeledett ízt, amely mindenhol jelen van Kelet-Európában. Azt az ízt, melyet még nem „rontott meg” a nyugati civilizáció; ami összetartja és elválasztja a térségben élőket.

Andrzej Stasiuk kiadónknál megjelent második könyve 2005-ben elnyerte a legfontosabb lengyel irodalmi díjat.
„Ilyen helyekről tényleg jobban látni az idegen országokat, mint a fővárosokból. A valóság többértelművé válik, bonyolulttá, és nem ad egyértelmű válaszokat.
Amikor viszont elhagyjuk ezeket a helyeket, mégis mindig rájuk gondolunk, mert belopóztak az elménkbe, szívünkbe és emlékezetünkbe.”